Teatr Ateneum – Bogusław Schaeffer (PL)

ELMARAD technikai okok miatt!

2021.06.24. (csütörtök) 16.30

Bogusław Schaeffer a hatvanas években a zene felől érkezett a színház világába. Lenyűgözően sokszínű tehetség – zeneszerző, zeneteoretikus, grafikus, tanár és drámaíró – napjaink legeredetibb és legnagyobb lengyel művészeinek egyike volt. Elsősorban muzsikusnak vallotta magát, noha színdarabjait ugyanolyan osztatlan siker fogadja szerte a világon, mint zenei kompozícióit. Nem csoda, hogy drámái sokszor hasonlítanak a zenei kompozíciókra, művészetét izgalmas átmenetként is értelmezhetjük a színház- és zeneművészet világa között.

 De ez csak egy része Schaeffer drámai eredetiségének. Színpadi műveinek értelmezését nem lehet a hagyományos színházi fogalmak és a drámai „cselekmény” szerint megközelíteni. Schaeffer színháza „tiszta színház” – a saját magát középpontba helyező, önmagára reflektáló színház egyben a színészi játék tárgyává és eszközévé is válik. A színpadi történés nem egy eljátszott, hanem egy önálló, autonóm valóságot képvisel, de csak az adott műben és annak végéig létezik. A „játszó” s a „játszott” összemosódik; nem lehet tudni, a színész főhősöket alakít-e, vagy csak önmagát adja, szerepeket szaval, vagy saját gondolatait tolmácsolja, színpadi figura-e már, vagy még a privát színész? A szereplők a színpadi valóság és a benne ábrázolt világ peremén mozognak, könnyedén és észrevehetetlen módon átlépve a két valóságot elválasztó határokon.

Bogusław Schaeffer came into the theater scene from music. His many endeavours included: music composing, music theory, graphic design, teaching and playwriting. He was truly one of the biggest and most original artists of his time. He considered himself to be a musician, even though his plays were at least as successful as his musical career. Maybe that is the reason why his dramatic plays are so similar to works of music and his art is considered to be a marriage between theater and music. 

But that is only a portion of Schaffer’s genius. His stageplays are impossible to be defined through the lens of traditional plot-driven storytelling. He much more preferred a ‘pure theatrical experience’ – that always reflects back to itself and puts the actors into the center. Anything that happens on the stage is not a performance but a self-contained reality that only lasts until the play does. The line between actor and character gets blurred and it becomes hard to tell if we are watching a fic